Szarka-Orosz Helga
Szín - művész
Szarka-Orosz Helga szín - művész életében a gyermekek szeretete és a velük való foglalatosság szinte családi örökség, nagyapja kántor-tanító, falusi színjátszó kör vezetője, édesanyja tanárnő, aki szavalóversenyekre készítgette tanítványait, Helgából pedig csaknem logopédus lett. 2 év gyógypedagógiai tanulmány után mégiscsak a Nemzeti Színház stúdiójában, majd a Színház és Filmművészeti főiskolán kötött ki. Azóta is színművészként dolgozik, annak minden „vonzáskörzetében”, de közben elvégezte a mentálhigiéné és a pszichológia posztgraduális szakokat. 2002-ben kezdett dolgozni a MUS-E programban, 2009-től pedig, ha tehetik, férjével közösen tartják a foglalkozásokat a pantomim-színjáték eszköztárát ötvözve. Folyamatosan képzi magát személyiségfejlesztő és művészeti tréningeken, workshopokon. Így pl. a fórum-, playback-, és inprovizációs színházi technikák élvezetesen színesítik és még izgalmasabbá teszik a MUS-E foglalkozások vidám, bensőséges és felejthetetlen perceit.
Hiszem, hogy a művészet a legtöbb, mi adható! Csodás dolog látni ennek visszaigazolását a „MUS-E - gyermekek” szemében, tetteiben, fejlődésében. A művészet új minőségeket, felemelő értékeket hoz életünkbe, képessé tesz bennünket embertársainkkal és a körülvevő világgal való harmonikus együttélésre. Az igazi játék egymás kölcsönös tiszteletén és elfogadásán alapul, színtiszta öröm, mely nem kíván irányítani, meghatározni, elvárni, manipulálni. A „játékidő” időt ajándékoz és időn túli, gyönyörű út, létünk értelmének felfedezéséhez. A játék „teszi az embert”! Köszönöm, hogy tehetjük!
Minden jog fenntartva © 2000-2025 - MUS-E Magyarország